Referenciák
A legfiatalabb minősített passzívház

Miklós és Katalin két gyermekükkel együtt novemberben vették
birtokukba a 176 négyzetméter lakóterű
otthonukat, amelyet egy kétállásos garázs és a kellemes kert tesz teljessé.
„Ez a negyedik ház, amit építek” – kezdi történetüket a
gépészmérnök végzettségű Miklós.
A ’80-as években még hagyományos technológiával építtettem, a ’90-es években már egy kicsit modernebben, legutóbbi házamnál azonban nagyon rossz tapasztalatokat szereztem. Mindez arra ösztökélt, hogy olyan irányba lépjek tovább, ami hosszútávon kifizetődő, emellett mindenképpen egyfajta környezettudatosságban gondolkodtam. A gyermekeim még kicsik, 3 és fél, valamint 7 és fél évesek. Mire ők felnőnek, 15-20-25 év, az ő jövőjükre gondolva is választottuk a passzívházat. Persze az utóbbi idők gázkrízisei kapcsán az is meghatározta a döntésemet, hogy szerettem volna a gáztól független házat építeni. Nagyon sokat érdeklődtem, több helyen voltam, és arra jutottam, hogy érdemes belevágni.
Az épület gazdaságos üzemeltetése
szempontjából kulcskérdés a tájolás, ezért érthető, hogy a kivitelező cég a
felkérés után azonnal megvizsgálta a telket, szöget is mért, s arra a
megállapításra jutott, hogy passzívházhoz megfelelő a telek benapozottsága.
Mind a hőszivattyút, mind a gépészetet sikerült magyar cégektől beszerezni,
igaz előbbi finn, utóbbi német gépészet. A terek elhelyezésénél a családfő nagy
gondot fordított a funkcionalitásra. A konyha, az étkező, valamint a nappali
például különüljenek el, mégis legyenek jól megközelíthetőek egymásból.
Ötletes áthidalásként boltíves megoldásokat alkalmaztak. Az emeletre került a két gyerekszoba, a háló, a vendégszoba, valamint a reggeli „csúcsforgalomra” tekintettel a kétállásos fürdő. A házaspár nagy figyelmet fordított a színek harmóniájára is. A teraszt árnyékoló napellenző ugyancsak a színbéli harmóniát erősíti.
A háziasszony tapasztalatai:
A házban mindenhol, minden helyiségben ugyanazt a hőmérsékletet tapasztaljuk. Az ablakoknál nincsen páralecsapódás. Mindig tiszta a levegő, folyamatosan cserélődik, holott nincsen szellőztetés. Nagyon jókat lehet aludni, ezt mi is, és a gyermekeink is nagyon élvezzük. Sokkal ritkábban kell port törölni, ez már a kezdetekkor szembeötlő volt. Ha nem lennének gyerekek, és kutyák, porszívózni is alig kellene. Megmarad az energiám. Passzívházunkban nem okozott gondot, hogy költségkímélés és a gazdaságos üzemeltetés miatta ne lehetnének tágas tereink, lépcsőházi feljárónk, széles emeleti folyosónk. Gyerekszobáink is jóval nagyobbak lehettek, mint az előző otthonainkban voltak. Nekem háziasszonyként az is fontos, hogy a kiteregetett ruhák gyorsan megszáradnak.

Tanácsok a házigazdától:
– Nagyon fontos, kit választanak tervezőnek, kivitelezőnek. Akkor jó, ha a vége jó. Fontos, hogy a cég tudjon referenciát mutatni. A mi döntésünknél az játszott fontos szerepet, hogy az általunk választott kivitelező az építkezés összes elemét átfogta. Így flottul haladt a munka, a munkaszervezés szempontjából is.
– Nem kell megrémülni az esetleges szóbeszédek kapcsán a költségtöbblettől. A mi tapasztalatunk szerint új házak építése esetén a különbség 10 százalék, maximum 20 százalék. Különleges extrák nélkül ki lehet jönni 10 százalék körüli plusz költséggel. A kollégám szinte velem egy időben építkezett, hagyományos módon, s most már bánja, hogy nem passzívházat, vagy legalábbis A+ kategóriájú, energia hatékony otthont épített.
– Érdemes menet közben is folyamatosan figyelemmel kísérni a munkát, hiszen minden más lehet a rajzlapon, és más a gyakorlatban.






